Hitmélyítő

Rettegett szó. Annyira mesterséges, kicsit mindig megmosolygom, amikor hallom, hogy "megyek hitmélyítőre!", vagy..."Gyülekezetünk Hitmélyítőt tart!"...vagy ilyesmi. Soha nem is értettem, hogy ott mit csinálhatnak. Mélyítik a hitüket. Valakik valaki másnak, másoknak. Vagy ha odamegy az ember, akkor ott mélyítheti a hitét? Nekem a hitmélyítőről meleg tea, meg valami süti jut eszembe, meg hogy igazából az egész egy Bibliaóra, csak most ez nem Bibliaóra (bár ez a megfogalmazás is elég természetellenesen hangzik...), hanem "hitmélyítő". Ennyi.

Aztán 2009 Decemberében olyan Hitmélyítőbe kerültem, hogy a gatyám, amiről előző bejegyzésemben írtam, az majd' leszakad. Nem nevezném slamasztikának. Bevállaltam, hogy tanítvány leszek. Márk evangéliumát olvasva elkezdtem rávetíteni az életemre azt az életformát, amit Jézus azoktól kíván meg, akik a munkatársai, tanítványai, apostolai lesznek. Na. Hát én ettől nagyon távol álltam. Elsősorban gondolkozásban. És ez a tipikus esete annak, amikor egy egészen pici átkattanás megváltoztathat egy egész életutat. Lehet, hogy hosszú lesz, de ha érdekel, leírom a helyzetem.

Szóval kezdem a legfrissebbel: Tegnap aláírtam egy bérleti szerződést egy szép nagy lakásra Budapest III. kerületében. Kilátás a Margit-szigetre, a Krúdy-házra, meg a városra. Nagyon szép lakás, rengeteg hely, még hálószobánk is lesz!

Ez 2 órakor történt. Mi fél egyre vártuk azt a "családot", akik pedig a mi bicskei lakásunkat bérlik majd. 12.15-kor telefonon visszamondták. Egyenlőre tehát egy gatyaszaggató történet áll elő: Ugyanolyan anyagi feltételekkel két lakást tartunk majd fenn.

Nade nincs itt vége a dolognak. Ugyanis szeretnék január 4.-én, hétfő reggel bemenni dolgozni, hogy ezek az "anyagi feltételek" legalább folytonosak maradjanak. Kérdés már csak egy van: Hová?

...tudjátok ezen problémák felett (merthogy eddig is voltak "problémáink") mi az érdekes? Hogy nem félek. Sőt, néha azzal vádolom magam (néha=folyamatosan), hogy felelőtlen vagyok és link. De akkor sem fogom magam csak azért rettegésbe lovallni, hogy attól nyugodjon meg a bensőm, hogy Félek. Ez elég ördöginek hangzik. Szóval nem pálya. És még az is előfordulhat, hogy hülyeségeket írok, és "majd ha rámtör a veszedelem!", akkor lesz nemulass!

Ok. De az a picike átkattanás megtörtént. Tudjátok?! Egy lépés. From Hajódeszka.....to Vízfelszín...

Tudjátok, mennyire felszabadító érzés, hogy már nem a hajódban állsz!? Már nem az adja a biztonságot!

Csillunak mondtam a kocsiban, bár lehet, hogy aludt: "Isten a gondviselő, nem én!" Isten a Gondviselő, nem Én!" Isten A gondviselő, Nem én!"

És eszembe jut Péter, ahogy áll a vízen. Vagy ahogy sétálni kezd rajta. Miért kellett Jézusra néznie? Miért nem nézhetett a csapkodó hullámokra? A veszélyekre? Miért?

Mert mind ezek közül egyedül Jézusban láthatta meg a biztonságot. Nem a hajóban, mert azt egyszer már elengedte. Nem a partban, mert az messze volt. Nem az úszástudásában, mert vihar volt. Jézusban, mert Jézus Ura volt ennek az egésznek.

Bízom Benned Jézus! Ura vagy a helyzetnek! Ura légy a lelkemnek! Szereteteddel űzd el a félelmem!

"Legyen segítségemre a te kezed, mert a te határozataidat választottam! "

Köszönöm Uram a hitmélyítőt! :-)