Akármennyire szídjuk, akármilyen a politika, a felszín, meg minden…
Ma hajnalban újra beleborzongtam abba a kimondhatatlanul erős nacionalizmusba, amit az észak-amerikaiak képviselnek.
Néhány barátommal és ismerőssel összeültünk, hogy megnézzük a 43.Superbowlt, azaz NFL döntőt. A Pittsburgh Steelers és az Arizona Cardinals csapott össze. Az América You’re Beautiful-t Faith Hill és egy néger kórus adta elő. A Himnuszt a depresszióból felpült (1.5éve megölték a komplett családját) Jennifer Hudson adta elő. Hát. Gyerekek. Borsó…(nekünk meg jutott a Vikidál…)
A szünetben Bruce Springsteen nyomott kissé erőltetett showt, de kajálta a nép.
Maga a meccs az frenetikus volt, tele izgalmakkal, fordulatokkal, hősökkel, igazi harc és idegtépő küzdelem. Sport. Elég annyi hozzá, hogy 20cm en múlott… vagy 5cm-rel rövidebb lábakon. Vagy ha Santonio Holmes nem olyan bátor, mint akkor ott mutatkozott. Az életveszélyes volt…
Megkérdezte az NBC riportere a 7 számú Steelers játékost a dobó Roethelsbergert, hogy mit tanult meg aznap este a pályán?
“All things are Possible”…szólt a válasz. És igen. Erről szólt ez a meccs. Meg az egész show. Amerika.
Most pedig nagyon álmos vagyok. De nem tudom kiverni a fejemből azt a képet….azt a leérő lábujjat…azt a mozdulatot…a néhány mp-nyi csendes stadiont, aztán a hangorkánt…szeretnék én is nagy játékos lenni.
Isten hittel és odaadással és vagánysággal teljes játékosa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése