1848

Március 15.-e.
Visszaemlékszem a régi 1848.03.15.-re való emlékezési ünnepségekre. Az iskolában, vagy a templomudvaron. A Faluházban, vagy éppen otthon, a családdal.
Emlékszem a fehér ingre, a vászon nadrágra, a szép cipőre, a kokárdára. A tavaszi időre, a napsütésre, az ünnepi hangulatra. Hogy 10-12 éves büszke tekintetek jártak az iskolában, hogy mi most aztán szépen felöltöztünk, ünnepelünk! Hősöket, szabadságot, Budapestet, Petőfit, A Nemzeti Dalt!

Visszaemlékszem a 2009-es 15.-re. Nevetséges rendőrökre, akik azt kiabálták: "Sün!" és úgy mozogtak, mint a lárpúrlártársulat. Szánalmas nyugdíjas kommunistákra, akik büszkén szemlélték Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr részvételét a Nemzeti lobogó felvonásakor, és nem értették meg, hogy az őket felvevő videokamera a Hír Televízió magántulajdona és azért nem szabad azt önkényesen ütögetni és a földre lökni az állványról.
Emlékszem a provokációversenyre. Emlékszem a tripla és dupla kordonokra. A Félelemre. A rossz hangulatra. Részeg, elkeseredett, feldúlt, reménytelen emberekre.

Nem emlékszem, hogy ünnepeltünk volna. Magyarország!