2009. március 18., szerda

Hétköznapok

Végre ezen a héten sikerült 3 napra itthonmaradást kérnem. Mivel november óta beteg vagyok, ez most már igen időszerűnek bizonyult.
Hétfőn hellyel-közzel sikerült is pihenni, kedden pedig Szeghalomra utaztam néhány munkatársammal illetve barátommal, hogy egy tréninget tartsunk a Millenniumi Fejlesztési Célokról a Péter András Gimnázium tanárainak.
Szeretem a GPS-t, nagyszerű találmány, amelyre most is szükségünk volt. Bár rá kellett döbbennem, hogy a gazdaságos útvonal nem mindig ideális, a fullos MOL kocsimosás végül csodákra volt képes. Jól sikerült a kis akciónk, nagyon rossz érzés, hogy az emberektől mindenhol azt halljuk, hogy a mélyszegénység aktuális, burjánzó és őket is érintő mindennapos probléma Magyarországon. Európa szívében.

Örülök neki, hogy nem én vezettem. A 4es főút életveszélyes és be kellene tiltani. Undorítóan feszes a tempója, óriási a forgalom és idióta, felelőtlen emberek használják. Most pár órára közéjük keveredtünk. Majdnem meg is lett az eredménye, de szerencsére egy ütemmel el kerültük a balesetet.
De! A swiftem ismét bizonyított. Szeretem! Sokan tolják a gödörbe a swiftet, olyanok, akik megtehetik, hogy ilyen szintű és felszereltségű autót vegyenek de németet. Persze még soha ne ült bele és nem próbálták. De a véleményüket erősen képviselik. Nem tudom. Szerintem Első igazi hosszabb távú autónak tökéletes. A következő meg persze simán lehet, hogy nem Suzuki, de azért, mert az AT diesel grand vitara árából már vehetek német autót...:-)))) 8misiből. Abból kijön egy német autó? Hány trabi jön ki 8milából?

Nincsenek megjegyzések: