2010. március 6., szombat

"Tanulmányút"

Bementem ma reggel az Egyetemre. Egy egyiptomi származású tanárnő arról beszélt, hogy melyek Európa értékrendjének kultúrális, ezáltal szellemi alapjai. Beszélt Rómáról, az Ókori Görögökről és a Kereszténységről. Ulpianusról, Arisztotelészről, Jézus Krisztusról. Érdekes dolgokat mondott. Mikor ahhoz a ponthoz ért, hogy az "Emberi Jogok Nyilatkozata" milyen hatással lehet, milyen hatással kell legyen "az egyéb területekre"....ÉS ráadásul nem tudott választ adni, csak valami bárgyú példát mondott egy kínai konferenciáról, ahol a bizottság női tagját nem engedték be az ülésre...ÉS ráadásul azzal védte a "Nyilatkozatot", hogy annak megfogalmazói között egyetlen európai sem volt (amerikai, kanadai, libanoni ortodox keresztény, +1 kínai), akkor feladtam. A harcot, hogy igenis, Európa kultúrája überel mindent. Viszont ha el akarom ismerni az egyéb kultúrákat, az nagyon nehéz feladat. Ugyanis nekem, európai embernek a kultúra nagyon mást jelent, mint egy afrikai törzs férfi, vagy női tagjának. Vagy egy afgán rendőrnek. Bárkinek...lehet, hogy 6 milliárd kultúra létezik a világon? ...

"...hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig..."

Szerda délután újra indulok. Egy hónapot töltök Afganisztánban.

Megüresítem magam. Felveszem a szolgai formát. Megalázom magam. Engedelmeskedem. 

Annak, aki vigyázza minden léptemet.

"Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába."... 

életnek beszéde? Életnek beszéde!:

Adni! Munkát. Mentőt. Tudást. Jó szót. Mosolyt. Elismerést.

Adni! 

Szeretném megtanulni.


Nincsenek megjegyzések: