A sokszor kaotikus hétköznapok ezt a nyarat is kaotizálták. Emlékszem, Július elején még nyaralást terveztem a tengerpartra. Ma pedig írok nektek 1, azaz Egy napról, amit sikerült nyaralásnak nevezni. Mégis, csodás és feljethetetlen. Nem tudom, most szégyelljem, vagy legyek rá büszke?! Minden esetre a nap elvezetett egy felkavaró mondatig, amit még nem tudtam megemészteni.
Reggel 8 óra körül ébredtünk. Barni szokásos köszöntése, ahogy az ágyam szélénél áll, behajol az arcom fölé, hogy érzem a kis szuszogását, s csak arra vár, hogy kinyissam a szemem. Ekkor mosolyog egyet, konstatál, és rámugrik. Csillától is megkapom a reggeli puszit. Aztán ahogy előző nap este azt hirtelen elterveztük, indulunk a Balatonra! 10 óra körül sikerül is elindulni, 11.20 körül már csobbanunk is. Itt megjegyezném, hogy szemérmes elmaradottságom jelét láttam felfedezni, mikor beléptem egy régi siófoki hotel ajtaján, s kultúráltan beálltam egy kétszemélyes sorba a recepciónál, hogy ha az előttem álló úriember befejezte a búkolást, majd érdeklődjek egy egyéjszakás ottlét áráról 3 fő számára. Ugyanis a recepció (tudjátok: régi szoci izé, bolyhos szövetfotel, orion tv, ivódott dohányszag, csapolt kőbányai) melletti fotelből egy kleopátrává sminktetovált, hiányos öltözetű nőstény törpe odalép, s megkérdezi: Deutsch? (erre nekem Deutsch Tamás feje jutott eszembe, de tudtam, hogy most ő kommunikálni óhajt), mondom neki: neeem, magyar vagyok! Mosolyogtam. Erre ő (úgy!): És segíthetek neked valamiben, vagy még be akarsz jelentkezni? Nem mosolyogtam.
Hát ne tudjátok meg: amíg én (ha már sorba álltam) lekérdeztem az árakat, meg elmondták, hogy közös fürdőszoba, meg anyámkínja.... azt a hányingert... azt hiszem már nem ismerem a rendszert. A következő helyre már családdal mentem be érdeklődni, de az még lapukkantabb hely volt. Inkább szaladtunk a partra!
A partra, ahol meglepően kevesen voltak. Barni megkapta az úszópelusát, átöltöztünk, és Csobb! Hát ez is eljött: Nyaralunk! Balaton, pokróc, fürdőruha, sülthekk hasábbal, csapolt sör! Ebéd közben persze ránk jellemzően egy újabb dologban egyeztünk meg: ma már voltunk strandon, irány egy kis városnézés! És most jön a csavar!
Tudni érdemes, hogy Csilla még nem járt a Budai Várban, de én sem megyek oda olyan sűrűn. Hát döntöttünk, csapunk egy Sikló-Vár-Bástya-Macskakő Sétát!
Gyorsan hazamentünk átöltözni, s délután 4kor már sorba álltunk a Siklóhoz, ami fel is húzott minket a Várba.
Minden tiszteletem a kisfiamé! 2,5 órán keresztül képes volt kisebb (szökőkút okozta) hiszti nélkül végigsétálni a Várat, bár amikor meglátta/meghallotta a Bástyán a Cimbalom-Bőgő-Hegedű triót, szerintem egy kis időre sokkos állapotba került! Szerintem ha ott hagyjuk és egy óra múlva visszanézünk, még mindig egy helyben nézte/hallgatta volna.
Mindezek után azon gondolkoztunk, hogy el kellene menni vacsorázni. Emlékszem, gurultunk a Lánchídon Pest felé, amikor eszembe jutott, hogy mennyire dícsérnak manapság egy VakVarjú nevű éttermet a Paulay Ede utcában. Hát arra vettük az irányt.
Akkor itt most szünet. 2.5 óra lila köd. Másvilág. (gyerekek... ez valami nagyon durva!)
Amire szilárdan vissza tudok emlékezni, az a következő mondat:
"Hát drágám, a szülés óta nem töltöttünk el hármasban ilyen szép családi napot!" (az 2008 március 9.!)
Nem kellett ennél több! Köszönöm! :) Több ilyet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése